Repertoár / Színlap
középiskolai beavató program
TÁNC, A KORTÁRSAD!
A „Kor-társ” című középiskolai beavató-programunk célja a kortárs művészetek, kiemelten a kortárs tánc megismertetése a középiskolás korosztállyal interaktív és szórakoztató formában. A program két, időben és térben elváló, de gondolatilag egy egységet képező részből áll: egy iskolai keretek között megvalósuló beavató foglalkozásból illetve egy színházlátogatásból és azt követő beszélgetésből.
A program tartalma:
Beavató foglalkozások
A beavató foglalkozás keretében a társulat tagjai, Vadas Tamara, Dózsa Ákos és Szász Dániel táncosok, valamint Peer Krisztián dramaturg egy-egy dupla óra keretén belül megismertetik a diákokat a kortárs tánc alapvető kérdéseivel és munkamódszereivel.
A foglalkozás két, egyenként 45 perces tanóra keretén belül valósul meg: az első, mozgásos óra egy sor gyakorlatot (térérzékeléssel, koncentrációval, kontaktusteremtéssel, önismerettel kapcsolatos improvizatív csoportfeladatokat) tartalmaz, melyeket a diákok a táncosokkal közösen sajátíthatnak el és ismerhetnek meg.
A második, beszélgetős órában a diákok Peer Krisztián dramaturg, valamint a táncosok segítségével a mozgásos óra tapasztalatait és élményeit vitathatják meg és gondolhatják tovább közösen. Az órán a fiatalok rövid áttekintést kapnak a kortárs tánc történetéről, alapgondolatairól, problematikájáról és módszereiről, illetve előadás-részletet néznek meg, melyet kötetlen beszélgetés formájában elemeznek.
Mindkét órát tanítási időben, egymás után az iskola órarendjébe illesztve tartjuk, az intézmény által biztosított terekre alkalmazva, közösen egyeztetett időpontokban.
Helyszín: az oktatási intézmény
Időtartam: 2 x 45perc
Előadás és beszélgetés a Tünet Együttes tagjaival
A program második része a Tünet Együttes egy, repertoáron lévő előadásának megtekintése. Az előadás-látogatásra az iskolai beavató foglalkozásokat követően kerülne sor, így a diákok már élményekkel és előzetes ismeretekkel gazdagon tekinthetik meg az előadást.
Ezt követően beszélgetést szervezünk, melyben a diákok kötetlen formában vitathatják meg benyomásaikat az előadások alkotóival, ugyanakkor az itt felmerülő kérdéseket összekapcsolhatják az iskolai foglalkozás tapasztalataival.
Helyszín: MU Színház, Szkéné Színház
Az iskolai beavató foglalkozásokat az iskolák számára ingyenesen szervezzük, a színházlátogatásra pedig a színházakkal együttműködésben kedvezményes diákjegyeket biztosítunk.
Információ: Halász Glória
gloria@tunetegyuttes.hu
| Közreműködnek: | Dózsa Ákos, Furulyás Dóra, Peer Krisztián, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara |
| Támogatók: | Mátyásfalvi György, Polgár Krisztina Emlékalap, Summa Artium, Toroczkay Katalin |

Fotó: