Sajtószoba
Zebra-akciók
2009. október 17.
Nánay Fanni
A forma rendkívül egyszerű: csak egyetlen szabály van, de azt óramű pontossággal be kell tartani. A társulatok kaptak egy-egy zebrát a Nagymező utcától a Bajcsy-Zsilinszky útig, ahol akcióikat csakis a szabad jelzés ideje alatt hajthatták végre az úttesten, majd a zöld végét jelző füttyszóra gyorsan kiszaladtak a járdára. A merőben nem színházi, hanem nagyon is hétköznapi ritmus tehát kb. félperces játékidőt és egyperces felkészülési időt adott a szereplőknek az egyes „jelenetek" között. Így az esemény erényének semmiképpen sem a kidolgozottság, hanem sokkal inkább a váratlanság, a meglepetés számított.
Az akciók elsősorban a piros lámpánál várakozó autósoknak „szóltak", a szereplők „feléjük" játszottak, bár nyilván a járókelők is ugyanúgy részesültek az élményből. Ily módon a „célközönség" csak egy-egy jelenetet láthatott. Az eseményt nehezen nevezhetnénk utcaszínháznak, hiszen az egyes töredékek nem álltak össze még laza egésszé sem, a Zebraszínház műfaja sokkal inkább az utcai performanszhoz áll közel, ahol véletlenszerű nézők városi közterekbe ültetett véletlenszerű jeleneteket kaphatnak el. Az Andrássy úti akció ugyanakkor - csakis formai szempontból! - magába épített pár „klasszikus" flash mob-elemet is (a villámcsődületek zsargonjában létezik is a crosswalk flash mob kifejezés): a hétköznapi forgatagból adott jelre kibontakozott egy előre megrendezett, teatralizált jelenet, majd rövid idő múlva váratlanul fel is oszlott. A flash mobbal vont párhuzam természetesen csak azzal a kikötéssel működik, hogy itt nem informális csatornákon keresztül toborzott, egymás számára idegen emberek, hanem színházi társulatok vettek részt az akciókban.
A négy közreműködő csoport villámjelenetei között nyilván akadtak szellemesebbek és kevésbé ötletesek. Voltak momentumok, amelyek visszaköszöntek több zebránál is (pl. az ajándékot osztogató mikulások). Az akciók egyes esetekben reflektáltak a társulatok „normál" előadásaiból ismert formarendszerre vagy esztétikára - ez valójában leginkább attól függött, hogy az adott csoportnak milyen mértékben számított új és felfedezendő területnek az utcai performansz műfaja.
Talán a Tünet Együttes számára volt leginkább otthonos a Zebraszínház kerete, akik Te szemét! című „zenés-táncos, pantomim elemekkel is operáló szabadtéri performanszunkat" szintén köztéren valósították meg, s az ott használt esztrád-forma sem áll távol a mostani akció esetében megkövetelt fragmentaritástól. A Zebraszínházban felvillanó jeleneteik is leginkább a mozgásra épültek: láthattunk a gyalogátkelő közepén bemutatott akrobatikus tánc-szösszeneteket, egymás nyakában ülő rendőrök forgalomirányításának összehangolatlan, kvázi-táncos mozdulatait vagy az áthaladó gyalogos előtt az úttestet tisztára söprő előadók pantomimes jelenetét.
A TÁP Színház számára más szempontból lehetett ismerős a műfaj: a csoportosulás produkciói eleve rövid, nagyrészt maguk az előadók által kidolgozott, gyakran öncélú jelenetekből állnak, ugyanakkor a Teliholdkor az emberek olyan bolondosok című előadással a TÁP is kísérletezett már a köztérbe való kilépéssel. A többi társulathoz képest bátrabban használták fel a „forgalmat", pl. „Forma-1-es" kerékcserét hajtottak végre egy várakozó autón, ugyanakkor jeleneteikből gyakran nem hiányzott egyfajta morbiditás se: amikor egy halál-figura notesszel a kezében pásztázta a piros lámpánál álló autókat, majd feljegyezte az egyik rendszámot, vagy amikor egy játékmackót, bekötött szemmel az úttest közepére ültettek, amit ezután az autósok döbbent óvatossággal kerülgettek.